A múltkor valaki azt kérdezte tőlem, hogy miért lettem vállalkozó?
A szüleimtől örököltem.
A nyolcórás munkahelyük mellett kutyákat tenyésztettek.
Paprikát, retket termesztettek, nagy vaskonstrukciós fóliákban.
Emellett esküvői fotózást is vállaltak.
És csodálatosan csinálták.
Mindketten nagyon jó képi látásmóddal vannak megáldva. De számomra így utólag az innovációs készségük és az üzleti rátermettségük a legizgalmasabb. Főleg ha belegondolok, hogy a ‘80-as évekről beszélünk.
Az esküvői vacsora alatt az egyikőjük hazajött előhívni az addig lőtt képeket. Ilyenkor a fürdőszobánk átalakult laborrá. Itt segédkezett a bátyám és a nővérem. Nekem jutott a legegyszerűbb feladatt, a folyamat végén a fűtött tükrön gumihengerrel simára vasalni a fotókat.
Mire a násznép a tortához ért, a szüleim már az asztaloknál osztották szét a képeket. Ezek hátuljára írta fel mindenki ceruzával, hogy hányat kér belőle.
A rendelését pedig másnap mindenki meg is kapta.
A bátyám leszállította nekik biciklivel.
