Órákig tudnék beszélni arról, hányszor találkoztam azzal, hogy korlátozzák magukat a vezetők, hogy ne legyenek sikeresebbek.
Ahogyan én is teszem. Mindig elmosolyodom, amikor rajtakapom magam.
Nemrég Attila barátommal beszélgettem arról, hogy elakadtam egy szinten az egyik játékban, és nem tudok továbblépni.
Egy idő után felvetette, mi lenne, ha a legnehezebb fokozatról eggyel alacsonyabbra állítanám a nehézséget.
Wow. Erre nem is gondoltam.
Miért is nehezítem meg a saját dolgomat? Egy játékban, amit azért játszom, hogy élvezzem és kikapcsolódjak. Most is mosolygok, ha eszembe jut.
Azóta a legkönnyebb fokozaton játszom, és valószínűleg azért, mert már nem vagyok húszéves, így is rengeteg kihívással és nehézséggel kell szembenéznem, ezért nagyon élvezem.
Az igazán megdöbbentő az, hogy soha nem merült fel bennem korábban, hogy választhatok kevésbé nehéz fokozatot is.
És ez csak egy játék.
Mi a helyzet az élettel?
